Pre deti a mládež - ostatné

Image
Számláld meg a csillagokat - Lois Lowry
7,63 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
1943-at írunk. A Koppenhágában élő tízéves Annemarie Johansen élete sajátos keveréke a hétköznapi otthoni és iskolai életnek, az élelmiszerhiánynak és a náci katonák állandó jelenlétének. A bátorságról úgy gondolja, hogy az a mesebeli páncélos lovagok erénye, az ő életében nem sok szerepe lehet. Amikor a német megszállók elkezdik a dániai zsidók összegyűjtését, Johansenék befogadják Annemarie legjobb barátnőjét, Ellen Rosent, s ettől kezdve a külvilág felé ő is a család tagja lesz. A két kislánynak nagy lélekjelenlétre van szüksége, amikor a késő éjszaka a házba érkező náci tiszt arról faggatja őket, miért nem szőke Ellen is, mint a testvérei. A könyv olvasói - a főhős kislány nézőpontjából - megismerik a dániai ellenállást, azt a bravúrt, ahogyan csaknem a teljes zsidó lakosságot - mintegy hétezer embert - csónakokon, kis hajókon átmenekítették Svédországba. Lois Lowry története arra emlékeztet, hogy a háború és a terror idején is létezhet büszkeség és emberi tartás.
Varázsolj vízzel! A farmon
10,73 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
A farmon rengeteg színpompás meglepetés található. Csak egy tálka vízre és egy ecsetre van szükséged. Óvatosan nedvesítsd be a fehér részeket a könyvoldalakon, és figyeld, mi történik! Igazi varázslat, ugye? Rejtett titkokat fedezhetsz fel. Hagyd nyitva a könyvet, hogy megszáradjon a víz! A képek ekkor eltűnnek, így újra és újra kiszínezheted őket.
Detská univerzita aj pre dospelých
5,02 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Prečo vymysleli poštovú známku? Prečo sopka chrlí oheň? Ako sa rozmnožujú rastliny? Prečo je vo vesmíre bezváhový stav? Prečo od slnka vybledne tričko a farebné okná v kostole nie? A mnoho ďalších odpovedí nájdete práve v tejto knihe, ktorá obsahuje súhrn zaujímavých prednášok, ktoré odpovedajú na rôzne (nielen) detské otázky. Súčasťou knihy je aj DVD s prednáškami.
Bludiště 3 Zámek v oblacích - Hiro Kamigaki,Ic4design
10,93 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Ve třetím díle oblíbené série se nacházíme v Ostovním městě, kde se má vystavovat drahocenné vejce, které je veřejnosti ukázáno vždy jen jednou za padesát let. Nejsou tu jen naši přátelé - bludišťový detektiv Pierre a jeho kamarádka Carmen -, ale také dva záhadní muži se železnými maskami. Ochrání Pierre vzácné Kouzelné vejce, nebo se mu ztratí v bludištích? Projdi si všechna ďábelsky složitá bludiště, najdi ukryté předměty, vyřeš zvláštní úkoly a další drobné záhady na každé stránce této fantasticky ilustrované knihy.
Pillecukor unikornis - Rajzos feladványai
1,84 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Pillecukor unikornis - Rajzos feladványai - Több mint 100 db ajándék matricával Pillecukor, a bájos unikornis, vidám feladatokkal, színezőkkel, rajzolnivalókkal és több mint 100 szuper matricával vár téged!
Moji zvierací kamaráti - Divočina
3,99 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Kniha plná užasných reálnych fotografií zvieratiek z divočiny vášmu dieťatku pomôže objavovať svet. Navyše praktická rukoväť umožní dieťatku nosiť knihu všade so sebou. Táto kniha je navrhnutá v súlade s Montessori princípmi vzdelávania.
Színezz a Télapóval
2,11 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
A negyvennyolc kifesteni való oldalon olyan hagyományos karácsonyi képekkel találkozhatnak a gyerekek, mint az ünnepi készülődés, a hóemberépítés, a rénszarvasok vagy maga a Mikulás! Már csak színes ceruzára lesz szükség, és kezdődhet a varázslat.
Szenteste - Ünnepi színező
1,61 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Szenteste - Ünnepi színező
Království děsu
4,76 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
V Avalonu propuklo povstání a zavládl naprostý chaos. Excalibur se stále ještě nenašel. Artušův trůn a možná i jeho život jsou v ohrožení. Magický meč, ochránce říše, je třeba najít, a udělat to můžeš jenom Ty. K tomu je však třeba vstoupit do Království děsu, země strašlivých stvůr, která se bez smilování vrhají na každého cizince...
Felleghajtó - Chris Riddell,Paul Stewart,Chris Riddell
10,95 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Ágos, a fiatal fellegkalóz, immár apja szárnyai alatt tanulja a felleghajózás tudományát. Egy balsikerű utat követően a Felleghajtó legénysége új megbízatást kap: viharmennykő-vadászatra kell indulniuk. A hajó végveszélybe kerül Alkonyerdő fölött, és a legénységnek el kell hagynia a fedélzetet. Alkonyerdőbe kerülnek, ahol mindig félhomály uralkodik, és álmok, hangok, látomások csábítják az idetévedőt. Alkonyerdőben halhatatlan leszel, de sose keveredsz ki innét. Magával ragad az álmok világa... Vajon sikerül-e kijutniuk a veszedelemből? És ha igen, át tudnak-e vágni az ezernyi ármányt rejtő Bűzlápon? Sikerül-e elkerülniük a Kereskedelmi Szövetség csapdáit, és megmenteni Alvégvárost és Mennykőváradot?
Rejtett képek 9.
3,03 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Világszerte családok milliói ismerik és szeretik a Rejtett képek-et, a Highlights 70 éves múltra visszatekintő izgalmas fejtörőit, amelyekben a képességfejlesztés és a szórakoztatás egyaránt megvalósul. Több mint 250 apró tárgyat rejtettünk el a füzetek lapjain, amelyek megtalálása sok-sok izgalmat és felhőtlen szórakozást jelent a gyerekek számára, miközben hatékonyan fejleszti vizuális, valamint koncentrációs képességeiket és szókincsüket is. A mókás állatfigurákkal és mozgalmas helyszínekkel tarkított füzetek valódi kalandot ígérnek az egész családnak!
Nauč sa tvary - Kolektív autorov,Disney
5,69 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Vieš, kde všade môžeš nájsť hviezdu? Na oblohe, správne. Ale takisto vo vode, a dokonca aj na vianočnom stromčeku. Svet je plný tvarov a naši priatelia sa nemôžu dočkať, až ti ich ukážu!
Disney Hercegnők - Varázslatos pillanatok - Játssz a fényekkel!
10,73 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Éld át a hercegnőkkel életük legcsodásabb pillanatait! Dobd fel kedvenc történeteidet ezzel a varázslatos könyvvel, melynek minden oldalán gyönyörű fények várnak rád.
1000 ló matricája 1. - Virágos rét
7,63 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
A Horses passion-sorozat új kötetében a lovak szerelmesei találnak maguknak újabb feladatokat: a matricákkal kiegészíthetik a képeket, feldíszíthetik a lovakat és felöltöztethetik a lovasokat is. A matricás album két borítóval kerül forgalomba.
Királylányos mesék - Hangoskönyv (CD)
8,00 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
A nagy mesék és a mesemondások ideje soha nem jár le - szerencsére. A mese mindig utat mutat a gyermeknek, hogyan találja meg helyét az életben. A Tündéres és Sárkányos mesék után most a kortárs magyar és világirodalom legszebb királylányos meséi közül szólal meg néhány Ónodi Eszter előadásában. A CD-n hallható mesék: - Philip Hawthorn: A legmerészebb mondás - Fésűs Éva: Toppantó királykisasszony - Lackfi János: Autósmese lányoknak - Fésűs Éva: A három tojás - Grimm testvérek: Csipkerózsika Teljes idő: 65 perc.
Titkos házasság - Erzsébet Kertész
9,46 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
"Ezzel a lánnyal még sok bajunk lesz! Nemcsak önfejű, hanem makacs is. Ha ez egyszer valakibe beleszeret, s mi azt nem helyeseljük, nehéz lesz róla lebeszélni." Mauksné tekintetes asszony jól ismerte a lányát, és megsejtette a jövőt. De arra még ő sem gondolhatott, hogy a tizenkilenc éves Ilonka, aki addig a szülői ház védett kényelmében nőtt fel, aki hírből sem ismerte a szegénységet, a nélkülözést, a nyomort, mindent felad a szerelméért. S csaknem az életével fizet azért, mert egy vagyontalan pályakezdő íróval, Mikszáth Kálmánnal kötötte össze a sorsát. A különös házasság romantikus fordulatokban gazdag történetét Mikszáth Kálmánné Mauks Ilona visszaemlékezései és levelezése alapján gazdagította regénnyé Kertész Erzsébet.
Učím sa nové slová: V obchode
2,70 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Táto knižka pomáha deťom učiť sa nové slová a rozvíjať jemnú motoriku skúmaním známeho prostredia, ako je obchod.
LeBron James. Športové superhviezdy - Hannah Dolan,Guy Harvey,Ivan Truchlík
7,55 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Spoznaj životný príbeh fenomenálneho basketbalistu, ktorý vyrastal ako chudobný chalan v meste Akron v Ohiu, ale vďaka podpore svojho okolia sa vypracoval na jedného z najväčších športovcov v histórii. Sleduj jeho cestu od hviezdy vysokoškolského basketbalu k legende NBA a pripomeň si TOP momenty jeho kariéry! Zábavný komiks pre športových fanúšikov od 7 rokov.
365 pokusov a ďalších nápadov
14,79 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Cieľom tejto knihy je priviesť deti a mládež k rozvíjaniu zvedavosti a kreativity.
Csini fruskák - Matricás kifestő
2,65 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
matricás kifestő kislányok számára
Vilma levese - Kolektív autorov,Mónika Horváth
6,54 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Egy francia író és egy magyar illusztrátor két könnyed, légies meséje Vilmáról, az álmodozó, fecsegő, szeleburdi kislányról. Vilmának nem igazán ízlik anyukája levese... Hogy hogyan lesz mégis ez a leves igazán különleges és finom? Könnyedén ha Vilmáról van szó: az édességektől kezdve a tengeren keresztül a nyárig mindent beleképzel és belevarázsol, amit szeret - és közben észrevétlenül a leves is elfogy. A második történetben Vilma egy gyönyörű ruhát kap a születésnapjára. Vilmának mégsem tetszik. A ruhát felkapja a szél, és messzire viszi, ki a virágos rétre, a tengerpartra, fel a felhők közé. Mire visszaszáll Vilmához, igazi királylányruha válik belőle...
Oroszlánszívű Richárd - Fabian Lenk
8,22 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
1194-ben járunk. Oroszlánszívű Richárd angol uralkodó, a harmadik keresztes hadjárat vezére a Szentföldről hazafelé tart Angliába. Útközben azonban támadás éri a vitézek kis csapatát. Ellenfelei elfogják a hős lovagkirályt, és bezárják egy bevehetetlen hegyi erődbe, Trifels várába. Szabadsága fejében nagy összegű váltságdíjat követelnek. Vajon célba ér-e a százezer ezüstmárka? A merész idődetektívek és új barátjuk, Blondel, az énekmondó veszélyes küldetésre vállalkoznak...
Játékos mandalák
2,14 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Ebben a különleges kifestőben vidám gyerekmandalák és játékos rímkereső versikék várnak rád.
Rejtélyes vakáció - Judith Naszvadi
9,17 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
"Rejtélyes és vakáció - a nyári szünetek izgalmát sűríti ez a két szó, hiszen mindannyian vágyunk/vágytunk kalandra és szabadságra, izgalmakra és a kötelességektől való elszakadásra. És lesz itt minden... De nem árulom el, hogy mi. Na jó, egy kicsit mégis: csipkelődő barátok nyomoznak, hogy megmentsék az arborétumot... Nem, többet már tényleg nem! Mintha egy filmet néznénk, vagy még inkább, mintha mi is ott lennénk. Eperlekvár, eperszörp, epres piskóta - és olvasva ezeket a szavakat elindul a nyál a szánkban; ismerős ízeket kotor elő az agy, és máris mosolyog az olvasó. Így van ez az írónő regényével is: odaképzeljük és beleéljük magunkat, szereplővé válunk, és kellemesen érezzük magunkat ebben a teremtett és szerethető világban. Biztos vagyok benne, hogy fog tetszeni, mert Neked szól, mert Rólad szól, mert szeretni fogod, mint az eperlekvárt, az eperszörpöt vagy az epres piskótát..." Jóna Dávid
Zakatoló vonatok - Foglalkoztató gyerekeknek
2,76 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Vonatok, mozdonyok és minden, ami vasút! Ebben a foglalkoztatóban csupa vonatos feladatot találsz: színezők, útvesztők és különbségkeresők, ezek mellett pedig sok-sok matrica és ide-oda futó sínpár vár rád. Ezt a foglalkoztatót 5 éves kortól ajánljuk, de tapasztalataink szerint kisebb és nagyobb gyerekek egyaránt szívesen oldják meg a benne lévő feladatokat.
Hercegnőképző intézet: Hercegnő a pályán - Prunella Bat,Kolektív autorov
9,13 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Nell bármit megadna érte, ha elmehetne a Killer Kitties mérkőzésére, ám a Hercegnőképző Intézetben éppen aznap lesz a Nagy Téli Fogadás. A nagyanyja pedig soha nem adná beleegyezését, mert ahányszor csak a "rögbi" szót meghallja, csalánkiütéses rohamot kap. Vicky, Sunny és Lin azonban biztosan megtalálják a módját, hogy a barátnőjüknek segítsenek.
A kedvenc állataim - Három nyelven
5,23 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Tanuljunk új szavakat játszva és könnyedén! A kisgyerekek három nyelvvel ismerkedhetnek meg ebben a nagyszerű képes szótárban: a magyarral, az angollal és a némettel. Kezdjük el fejleszteni a nyelvi készségeiket a legfogékonyabb korban! A Kis Katica Könyvek színes képeivel és kedves szereplőivel végigkísérik a gyerekek fejlődését a bölcsődétől az óvodáig, minden korosztálynak megfelelő témát kínálva.
Detské doplňovačky 1 2022 búrkové - Jela Mlčochová
0,85 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Búrku predstavujú nádherné i hrozivé divadlo. Čo o nich vlastne vieš? Čo sú to búrky, ako vznikajú, kedy a prečo? Aké búrky poznáme? Čo si o búrkach mysleli ľudia kedysi? Aké javy búrky sprevádzajú? Existujú búrky iba na Zemi, alebo sa vyskytujú aj niekde inde? Toto všetko, a ešte oveľa viac, sa o búrkach dozvieš, keď si vylúštiš zábavné hlavolamy z tohto čísla Detských doplňovačiek.
Michelangelo és a halál színe - Fabian Lenk
8,22 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Róma városa 1510-ben. Michelangelo a Sixtus-kápolna mennyezeti freskóján dolgozik, és egy napon majdnem lezuhan az állványról. Összeesküvést szőttek ellene? Valaki meg akarja gyilkolni? Az idődetektívek kezdetben azt gondolják, hogy a mestert egyik i fjú vetélytársa, Raffaello akarja eltenni láb alól...
Kutyafülű Aladár - Sándor Weöres,Melinda Domján-Udvardy
9,86 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
"A magyar irodalom egyik legnagyobb költője, a magyar gyermekvers klasszikussá nemesült alkotója száz éve született. Ma már nem él közöttünk, de tovább élnek lélekmelengető művei, amelyek gyermeket-felnőttet átitatnak nyelvünk gazdagságával, szépségével, dallamosságával. Legszebb gyermekverseiből kiadónk az évforduló alkalmából nyújt át egy színes válogatáscsokrot, amelyben a legismertebbektől a kevésbé felfedezett darabokig, az óvodásoktól az iskolásokig mindenki találhat kedvére való költeményt. Weöres Sándor napjainkban is időszerű remekeit Domján-Udvardy Melinda kecses képei hozzák még közelebb a gyerekekhez." (a Kiadó)
Bájne bytosti 3D
6,65 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Priprav sa na čarovný zážitok s interaktívnou rozšírenou realitou. Táto kniha + webová kamera + počítač = super 3D zážitky!Neváhaj – magické tvory a bytosti striehnu na tajomných miestach celého sveta! Niektoré sú oslnivo krásne, niektoré trochu šibalské a nežičlivé, radi spôsobujú ostatným neplechu. Táto kniha ti ukáže fantastický svet, kde môžeš tieto bájne bytosti stretnúť zoči-voči! Pomocou magickej rozšírenej reality sa stretneš s vílou, premeníš sa na ohyzda, uspíš obra a pomôžeš na svet dráčikovi – toto všetko na obrazovke tvojho počítača!Pridrž aktivačné karty pred kamerou tvojho počítača a uvidíš ohyzdov a obrov v úžasnej 3D podobe!
Viem nakresliť 1000 vecí - Norbert Pautner,Zuzana Deverová
9,25 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Kresliť sa môže naučiť každý! Kôň, Snehulienka, muchotrávka, bager, tanier s ovocím či slávna budova – to všetko v maximálne šiestich krokoch. V tejto knihe nájdeš až 1000 jednoduchých motívov. Vďaka krátkym inštrukciám sa aj z teba stane zručný kresliar! Skvelá zábava nielen pre deti, ale aj dospelých.

Vítajte na našej webovej stránke v sekcii "Pre deti a mládež - ostatné" z kategórie Filmy, knihy, hry! Táto podkategória je určená všetkým deťom a mladým ľuďom, ktorí majú záujem o zábavu, vzdelávanie alebo oddychové aktivity mimo tradičných filmov, kníh a hier. Ak hľadáte niečo nielen zabavné, ale aj informatívne, práve tu nájdete rôzne možnosti. Ponúkame široký výber videí, kníh a hier, ktoré zaujmú každého škôlkara až po stredného školáka. V tejto sekcii nájdete interaktívne učebnice, ktoré sú zábavným spôsobom pre deti, aby sa učili nové veci. Tieto učebnice sú postavené na princípoch vzdelávania prostredníctvom zábavy, čo znamená, že deťom umožňujú učiť sa rôznymi zaujímavými spôsobmi, ako napríklad hrou, hudbou alebo interaktívnymi aktivitami. Okrem toho sa tu nachádzajú aj rôzne aktivitné hry, ktoré pomáhajú rozvíjať koordináciu, logické myslenie a riešenie problémov u detí a mládeže. Tieto hry sú navrhnuté tak, aby podporovali kreativitu, stratégiu a tímovú spoluprácu medzi hráčmi. Pre mládež sa tu nachádzajú rôzne tipy na knihy, ktoré sú zaujímavé a inšpirujúce. Tieto knihy sa zaoberajú rôznymi témami, ako je dobrodružstvo, fantázia, sci-fi a mnohé ďalšie. Naša knižná ponuka je široká, čo znamená, že každý nájde niečo pre seba. Nájdete tu tiež odporúčané filmy vhodné pre deti a mládež. Všetky filmy sú starostlivo vybrané a hodnotené, aby sme zabezpečili, že obsah je vhodný pre danú vekovú skupinu. Ak hľadáte rôzne aktivity, ktoré môžu deti a mládež robiť na voľnom čase, tu nájdete množstvo nápadov. Od rôznych umeleckých dielní, po športové aktivity a spoločenské stretnutia, môžete si byť istí, že nudiť sa nebudete. V prípade, že si neviete vybrať, môžete sa obrátiť na nášho odborníka, ktorý vám pomôže s výberom najvhodnejšieho produktu alebo aktivity pre vaše dieťa. Takže neváhajte a začnite objavovať široký výber zábavy, vzdelávacích zdrojov a aktivít v našej podkategórii "Pre deti a mládež - ostatné" z kategórie Filmy, knihy, hry.

Image
Produkty

Populárne produkty

Product Images
Doručenie zadarmo
JVD Analogové hodinky JG1032.3
120,10 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Mám pro tebe pusinku - Guido van Genechten
2,61 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
WorldS Wackiest Animals 1 - autor neuvedený
9,98 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Dragon Teeth - Michael Crichton, Harper Collins
15,68 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Lion Read and Know Bible (Piper Sophie)
8,08 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Jacinto's Remnant (Traviss Karen)
9,88 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Economics of Cars (Cassia Fabio)
21,16 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
School of Fear: Class Is Not Dismissed! (Daneshvari Gitty)
18,28 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Fairy Girls 2 (Fairy Tail) (Mashima Hiro)
9,04 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Mamikám - János Háy
10,73 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Product Images
Doručenie zadarmo
Tělo sčítá rány - Bessel van der Kolk,Monika Martinková
21,81 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Manželky a konkubíny - Tchung Su
13,59 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Židovské jesle - Elle van Rijn
18,24 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Antonín Matzenauer - Bohumil Vykypěl
7,79 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Láska na úteku - Harlow Melanie
12,83 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024
Prečo my

Prečo si nás ľudia vyberajú

Service
Rýchle dodanie

Po celej SR

Service
Zabezpečená platba

100% zabezpečenie platby

Service
Jednoduchá reklamácia

Jednoduchá reklamácia tovaru

Service
Podpora

Podpora na telefóne a emaile