Rýchle dodanie
Po celej SR
Novák Antal világa a kívülállók számára egyszerű, szelíd, tiszta és titokzatos, mert ez a világ a magányé. Pontossága, rendszeretete, szorgalma, lelkiismeretessége legendás hírű, pedig nem több kitartóan végigélt szerepnél, melynek lelki hátországa a szorongó nyugtalanság. Felesége elvesztése után az évek lassú vonulatában a hitves falon függő, néma képe összeépült egy másik, egy élő, egy mind vonzóbb arccal – a Hildáéval, s mert a gyermek arca szinte egy az anyáéval, benne, általa él az egyiké és általa élet a másiké. Hilda mindebből semmit sem lát, csak annak poklát éli át. A kamaszok kegyetlen életrevalóságával tör magának réseket börtöne falán. Amikor apja rajtakapja Tibort Hilda szobájából való menekülése közben, szinte valódi vetélytársként néz vele, a tanítvánnyal farkasszemet. Hilda feszült párbeszéde apjával sürgeti a kimondhatatlant. Novák Antal itt, a Hildával való fájdalmas szócsatában találkozik először a teljes magánnyal, mely kínzóbb a nemlétnél. És ettől fogva, mintha megtébolyodott volna a világ. A diákok ellenségessé válnak, a kollegák egyre elviselhetetlenebbek. Hilda, Tibor, Liszner külön-külön, egyenként talán nem is rosszak, és mégis egy nagy, nyomasztó, ellenséges közösséggé egyesülnek Novák Antal alvajáró igazságkeresésének vízióiban. Öngyilkosságában a szenvedő ember ül diadalt a megaláztatással való kiegyezés felett. Az aranysárkány az ifjúság szimbóluma, a végtelennel, az egekkel kacérkodó fiatalság-láznak, mindent tipró indulatnak, féktelen szabadság-akaratnak a jelképe. "Szép", mert fénylő, csillogó, dús a ragyogásban; és riasztó, mert sárkány-testű. Csodálni való, magával ragadó, úsztatja a tekintetet, és mégis gyűlöletes, mert jelzése, parancsoló istene az elmúlásnak.
Vitajte na našej webovej stránke venovanej svetovej beletrii! Tu nájdete široký výber kníh od medzinárodných autorov, ktoré vás prenesú do rôznych kútov sveta prostredníctvom ich strhujúcich príbehov. Naša kolekcia svetovej beletrie je zameraná na preklady najkvalitnejších literárnych diel z rôznych kultúr a jazykov. Preto môžete očakávať autentické a pútavé knihy, ktoré vám umožnia objaviť nové spôsoby myslenia, pohľady na svet a fascinujúce kultúry. Prehliadajte našu ponuku podľa žánrov, autora alebo krajiny a rozhodnite sa, či si želáte nasýtiť svoju chuť na dobrodružstvo v exotických krajinách, spoznať históriu vojnových konfliktov alebo pohĺbiť sa do osobitých príbehov a vzťahov. Sme presvedčení, že každý nájde na našej stránke niečo pre seba. Okrem tradičných tlačených kníh ponúkame aj elektronické knihy a audioknihy, aby sme zabezpečili, že si môžete vychutnať príbehy na cestách, doma alebo kdekoľvek vás zavedie váš vlastný príbeh. Za účelom zlepšenia vašej prehliadky a vyhľadávania sme na našej stránke zriadili užívateľsky prívetivé nástroje. Vďaka prehľadnému rozhraniu a filtrovaniu si môžete jednoducho upraviť výber kníh podľa svojich preferencií. Okrem toho pridávame pravidelne nové tituly, takže na tejto stránke vždy nájdete najnovšie diela svetovej beletrie. Ak ste milovníkom silnej literatúry zo všetkých kútov sveta, neváhajte a navštívte našu webovú stránku svetovej beletrie. Objavte nové kultúry, svetelné roviny a nekonvenčné príbehy prostredníctvom našich jedinečných kníh. Užite si nezabudnuteľný literárny zážitok s našou rozmanitou kolekciou svetovej beletrie.
Autor | Dezső Kosztolányi |
---|
GLS | 3,89 € |
---|
Po celej SR
100% zabezpečenie platby
Jednoduchá reklamácia tovaru
Podpora na telefóne a emaile