Rýchle dodanie
Po celej SR
Amikor Cassio először találkozik a menyasszonyával, a lány "uram"-nak szólítja. Mióta elveszítette a feleségét, Cassiónak kell két kisgyerek gondját viselnie, miközben próbálja megalapozni az uralmát Philadelphia fölött. A gyerekeinek anyára van szüksége, neki pedig egy nőre, aki a házasság minden kényelmét megadja neki. De egy olyan világban, mint az övé, a feleség kiválasztása kötelesség, nem pedig élvezet. Ügyelnie kell a tradíciókra. Jobban meg kellene fontolnia a választását, de a vágy hatalmának nem bír ellenállni: így lesz a kiszemeltje egy fiatal nő, aki épphogy átlépte a felnőttkor határát. Giulia mindig tudta, hogy ahhoz a férfihez kell feleségül mennie, akit az apja választ neki. Arra viszont nem számított, hogy egy sokkal idősebb emberhez adják. Hirtelen azt várják tőle, hogy két kisgyermek anyja legyen, amikor még csak kisbabát sem tartott soha a karjában. Giulia hamar rádöbben, hogy Cassiót nem érdekli két egyenjogú fél kapcsolata. Az anyja figyelmeztette, hogy az olyan nagy hatalmú férfiak, mint Cassio, nem tolerálják a szemtelenséget. Giulia belefáradt, hogy dadusként és ostoba kislányként kezeljék, úgy dönt hát, hogy harcolni fog azért, ami számára a boldog családot jelenti. A USA Today bestsellerszerző, Cora Reilly a rosszfiúk szerelmese. Maffiaregényeiben a boldogság nem jön egyszerűen, és mindig kívül esik a szereplők komfortzónáján. Ebben a történetben bemutatja, hogyan harcolhat a szabadságáért egy lány, akinek a szavára nem sokat adnak, egy hajthatatlan férfi mellett, aki sosem hódolna be valakinek, aki nála fiatalabb, főleg nem egy nőnek.
V našej podkategórii Romantická beletria nájdete široký výber kníh z tejto milovanej žánrovej oblasti. Zlomte si srdce nad prekrásnymi a dojemnými príbehmi lásky, ktoré vás vtiahnu do svojho kúzelného sveta. Nech už preferujete romantické príbehy s happy endom alebo s melancholickým nádychom, určite si vyberiete ten správny román pre svoje srdce. Ponúkame vám diela svetových bestsellerov ako aj talentovaných debutantov, ktorí vás svojimi slovami a dejom zasiahnu do najhlbších emocionálnych úzkostí. Dozviete sa, aké útrapy a radosti môže priniesť láska v nezvyčajných časoch a miestach. Zrazu sa ocitnete v romantickom Paríži, kde hlavní hrdinovia zápasia s prekážkami, ale nakoniec nachádzajú cestu k ich vzájomnému šťastiu. Alebo možno túžite po dobrodružstvách v exotických krajinách, kde vášeň predčí všetko ostatné. V našej ponuke nájdete knihy pre rôzne vekové skupiny, čo znamená, že aj tí najmladší milovníci romantiky si u nás prídu na svoje. Vychutnajte si momenty prvej lásky alebo sebaobjavovania s postavami, ktoré sa pohybujú v rovnakom vekovom rozpätí ako vy. Ak si chcete oddýchnuť a zapadnúť do príjemnej atmosféry s knihou, ktorá vás emocionálne naladí, navštívte našu podkategóriu Romantická beletria. Zaručujeme vám, že sa nájdete v príbehoch plných vášne, napätia a neveri, ktoré vás chytia za srdce. Investujte čas do svojho vnútra a nechajte sa vtiahnuť do sveta lásky, ktorý vás zahreje vo vnútri i vonku.
Autor | Reilly Cora |
---|
GLS | 3,89 € |
---|
Po celej SR
100% zabezpečenie platby
Jednoduchá reklamácia tovaru
Podpora na telefóne a emaile